Sakk Egylet Nagyatád

Sakk Egylet Nagyatád

SZJA 1 % ADÓSZÁMUNK 18768604-1-14



 

Szijártó Attila

Így sakkozok én

 

1983.11.19-én születtem Marcaliban. Az általános iskolát Nagyatádon, a középiskolát Barcson, az egyetemet Keszthelyen és Budapesten végeztem, gazdasági agrármérnök, vidékfejlesztési szakmérnök vagyok és a szakmámban dolgozom Barcson.
 
Sakkozni relatív későn kezdtem el, bár a játékot már óvodás koromban megtanultam édesapámtól. Általános iskolás koromban kerültem rövid időre a sakkcsapattal kapcsolatba, de akkor ez következmények nélkül maradt. Később a középiskola 3-ik osztályától kezdtem el rendszeresen sakkozni, ahol már akkor részt vettem az edzések és versenyek szervezésében. Komoly meccsen először csere ifiként a Nagybajom csapatát erősítettem a Somogy megyei bajnokságban, ahol egészen az 1-es tábláig, és a csapatvezetői posztig nőttem ki magam. Közben az egyetemen a már működő sakk klubbot csapattá szerveztem és Zala megye másod osztályában játszottunk. Keszthelyen az egyetemi edzéseken kívül egy évig az általános iskolásoknak tanítottam sakkot napközi keretében. Ahogy a Nagyatádi Sakkiskola hatására lassan fejlődtem előbb szintén csere ifiként, majd felnőttként is benőttem a nagyatádi nb II-es csapatba. Munkám kapcsán miután visszakerültem Barcsra én lettem a szakosztály-vezető. Azon kívül, hogy játszom és csapatot/versenyt szervezek versenybíró is vagyok. Célom a sakkal, hogy jól érezzem magam, hobbiként űzöm.

 

 

Tisztségek:
2000-2007 Atlétikai Club Nagybajom, játékos
2001-től      Sakk Egylet Nagyatád, játékos
2003-2007 Georgikon Diáksport Egyesület Sakkszakosztály, csapatvezető, játékos
2006-tól      Somogy Megyei Sakkszövetség számvizsgáló bizottság, elnök
2006-tól      III. osztályú versenybíró
2007-től      I. osztályú versenybíró
2008           Nagyatád/Nagybajom, csapatvezető, játékos
2008-tól      Sakk Egylet Nagyatád, elnökségi tag
2009-től      Barcs Városi Sportegyesület Sakkszakosztály, szakosztály-vezető
 
Eredmények:
Egyéni:
2000. II. hely, Dráva Völgye Középiskola Barcs
2000. I. hely, TIT Alapítvány Tata
2002. II. hely, Somogy Megyei Diákolimpia Kaposvár
2002. II. hely, Rinyamenti Fesztivál Nagyatád
2003. III. hely, Georgikon Kupa Keszthely
2004. I. hely, Téli Kupa Nagyatád
2004. I. hely, Kadarkút Város Bajnoksága
2004. I. hely, Georgikon Kupa Keszthely
2005. III. hely Georgikon Kupa Keszthely
2006. I. hely, Körzeti Sakkverseny Buzsák
2006. Legjobb „góllövő”, NBII. Nagyatádi VSE
2006. I. hely, Georgikon Kupa Keszthely
2006. Legjobb 2200 alatti, I. Nemzetközi Nyílt Sakkverseny Hévíz
2007. II. hely, Somogy Megyei Egyéni bajnokság Balatonlelle
2007. Legjobb „góllövő”, NBII. Nagyatádi VSE
2008. Legjobb „góllövő”, NBII. Nagyatádi VSE
2008. I. hely, Nagyatád Város Bajnoksága
2009. III. hely, Fonyód Város Bajnoksága
2009. II. hely, Nagyatád Város Bajnoksága
2009. III. hely, Siófok Város Bajnoksága
2009. I. hely, Csillag Étterem Kupa Barcs
2010. II. hely, Tóti napok, Lengyeltóti
2010. III. hely, Nagyatád Város Bajnoksága
 
Csapat:
2000. III. hely, Somogy Megyei ifi csb, Nagyatádi VSE, tábladíj 3. tábla
2001. I. hely, Somogy Megyei ifi csb, Nagyatádi VSE
2001. II. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
2001. ifi válogatott Somogy megye
2002. II. hely, Kollégiumi napok Balatonboglár, Dráva Völgye Középiskola, tábladíj 1. tábla
2002. II. hely, Somogy Megyei csb, AC Nagybajom
2003. II. hely, Somogy Megyei csb, AC Nagybajom
2004. II. hely, Somogy Megyei csb, AC Nagybajom
2004. III. hely, Zala Megyei csb I/B, Georgikon DSE
2005. II. hely, Zala Megyei csb I/B, Georgikon DSE
2005. III. hely, Somogy Megyei csb, AC Nagybajom
2005. III. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
2005. II. hely, Bata Lőrinc Emlékverseny Fonyód, Nagyatádi VSE
2006. III. hely, Zala Megyei csb I/B, Georgikon DSE
2007. I. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
2007. II. hely, Bata Lőrinc Emlékverseny Fonyód, Nagyatádi VSE
2008. II. hely, Bata Lőrinc Emlékverseny Fonyód, Nagyatádi VSE
2008. II. hely, Somogy Megyei csb, AC Nagybajom
2008. III. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
2009. II. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
2009. II. hely: Magyar Egyetemi, Főiskolás Országos Bajnokság, Budapesti Corvinus Egyetem
2010. II. hely, NBII. Asztalos Lajos Csoport, Nagyatádi VSE
 
Hosszúpartik száma: 372 (2010.07.31.)
 
Legjobb ÉLŐ: 2083 (FIDE: 2010.07.01.)
 
Szijártó,Attila (1874) - Rozgonyi,Áron (2158) [C37]
MEFOB /2003/ Budapest (1), 23.04.2003
1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Hf3 g5 4.Fc4 d6 5.0–0 Fg7 6.d4 Hc6 7.Hc3 Fg4 8.g3 Hxd4 9.gxf4 Hxf3+ 10.Bxf3 Fxf3 11.Vxf3 Vf6 12.e5 dxe5 13.Hd5 Vd6 14.Fe3 c6 15.Bd1 Bd8 16.fxg5 Vb8 17.Hc7+ Vxc7 18.Fxf7+ Kf8 19.Fc5+ He7 20.Fh5+ 1–0